Cégünk rövid története

A Geszta-Studió Bt 1995-ben alakult magyar családi vállalkozás. 

Eleinte szinte csak közmű mérésekkel  foglalkoztunk az ország különböző pontjain. Részt vettünk többek között az induló települési kábeltelevízió hálózatok felmérésében, később a magyarországi távközlési hálózat fejlesztésekre vonatkozó kábel konzorciumoknak mértünk új építésű távközlési hálózatokat. 

Mindeközben 1995-től egyedüli zalai vállalkozóként a MATÁV - jelenleg T-COM - akkor induló számítógépes előfizető nyilvántartó rendszerének feltöltésében vállaltunk jelentős szerepet. Későbbiekben éveken keresztül az akkori Áramszolgáltató - ma E-on - minősített beszállítójaként elektromos hálózat építéseket mértünk.

Azonban a közművek mérése közt szerencsére volt időnk a szakma más területeit is kipróbálni. Mint a Keszthely- Gyenesdiás közt épült első körforgalom kitűzése vagy a 76. sz fkl. út elkerülő szakaszának teljes megvalósulási felmérése, földhivatali dokumentálása. Valamint az ajkai erőmű biotüzelésű kazánjának szállítószalag kiépítéséhez az alaptérkép 3D modelljének felmérésében illetve Romániában egy kavics osztályozó rendszer alapjait is mi tűztük.

Az utóbbi években pedig jelentős szerepet játszottak kollégáink az M80 gyorsforgalmi autóút teljes geodéziai munkáinak kivitelezésében

Néhány éve kezdtünk a temetőkataszter mérés minél korszerűbb és felhasználóbarátabb kialakításán dolgozni. Ezért megalkottuk a TEMIR -t. Ami nem más mint egy komplex és innovatív temetőnyilvántartó program, beépített térkép modullal. Programunkban fenntartóként bármennyi temetőt kezelhet és bármennyi gépre telepíthető. Kizárólag a felhasználók számát korlátoztuk. Szoftverünkről minden további információt megtalál weboldalunkon